Sziasztok,

új oldalt hoztam létre, ami színesebb, kicsit szebb - melyet itt tudtok követni.

https://hellomommymonster.blog.hu/

Köszönöm

Read More

Játék tippek esős időre

Otthon lenni egy babával a világ leghálásabb feladata, ugyanakkor a legnehezebb is , hiszen akarva akaratlanul elszigetelődsz a külvilágtól. Nyáron könnyű dolgunk van, sokáig világos van, az idő is nekünk kedvez, rengeteg emberrel összefutunk odakint a nagy semmittevések közepette. Azonban amint jön a rossz idő, az eső- szél- a hideg mindenki visszahúzódik. Persze jól esik a kuckózás a sok jövős-menős nap után, de hamar belefásul az emberlánya, főleg ha a napok nagy részét a gyerekével tölti. Természetesen velük is meg lehet vitatni az élet nagy dolgait, főleg amikor már beindul a beszélőkéjük, de valljuk be otthon a négy fal között igazi kommunikáció nélkül egy idő után nagyon nehéz. Nemcsak nekünk a gyerekeknek is. Hiszen a friss levegőn, a gyerekzsivajban, ők is jobban elfáradnak, könnyebb őket este ágyba tenni, több inger éri őket, ami nekünk kedvez. 

Nálunk is volt olyan időszak, amikor borzasztóan magamba voltam fordulva, és hiányzott a társaság, a beszélgetés - pedig én dolgozok is otthonról, úgymond " beszélek" a munkatársakkal, de mégsem olyan mint amikor a játszótéren a gyerekek játszanak, az anyukák pedig csacsognak és kicsit felszabadulnak. Éppen ezért rengeteg törtem én is mindig a fejem mivel dobhatnánk fel a napjainkat - mert nemcsak a felnőtt, a gyerek is megunja a játékokat, ha azok tárháza nem bővül. Most, hogy beköszöntött a szeptember és azzal együtt az esős idő is, hoztam Nektek néhány ötletet.

Kicsiknek és nagyoknak :) 

Mire jók az edények? 

A főzésnél határozottan klasszabb dologra - zenélésre!

Tegyél egy jól zárható dobozba tésztát. babot, lencsét, mindegy csak csörögjön, zörögjön és jó hangos legyen. 

Vedd elő a fazekakat, műanyag tálakat, fakanalat, kanalat és mutasd meg neki melyiknek milyen a hangja. 

Ha még nem lenne elég hangos a ház, akkor csavard feljebb a hangerőt

Ha még nem tud járni a babád, vedd az öledbe és táncolj vele, vagy fektesd az ágyra és ugrálj , énekelj neki. Ha pedig már tud járni, ugrálni, táncolni hát hajrá, tomboljatok együtt. Mutasd meg neki, hogy kell picit kiereszteni a gőzt és élvezni az életet. Hidd el nagyon fog neki tetszeni.

Menj el egy kávézóba

Ha esetleg van a közeledben bababarát kávézó, akkor érdemes egy olyat meglátogatni , hiszen ott más anyukákkal is összefuthatsz ha esetleg barátnő nélkül mész. Furcsán hangozhat, hogy mit csinál egy baba/totyogó amíg te kávézol. Ha még gyakran alvó babád van, előtte esetleg sétálj egy nagyot vele, hátha elalszik és addig te nyugodtan eszel egy sütit, iszol egy kávét. Ha már totyogóval mész érdemes olyan helyet választani, ahol nem baj ha pakol, ha mindent összefogdos, vagy készülj te játékokkal számára. Rendelj neki is egy bambit, adj neki a sütidből és élvezzétek, hogy együtt vagytok. 

Tornázzatok otthon

A gyerkőc életkora itt sem számít, hiszen hozzá lehet igazítani a mozgást. Ha már nagy akkor kérd meg próbálja veled csinálni a gyakorlatokat ( Dorka nekem például roppant lelkes és szívesen emelgeti a lábát, vagy guggol, ugrabugrál - no és a kedvence amikor ő a súly ) , ha pici fektesd magad mellé és közben mesélj neki, adj neki sok puszit egy-egy felülés , lábemelés után.

Ha otthon nincs kedved rávenni magad a tornára, jelentkezz be egy terembe, ahol tartanak baba-mama tornákat így ott is van lehetőséged új ismerősöket szerezni és a gyerkőc sem fog unatkozni. 

Építsetek bunkit

Már a kúszó-mászó babák is élvezni tudják. Akár székeket tolhatsz egymáshoz és letakarod takaróval, és az alagútba tehetsz egyéb játékokat amiket útközben megtalál. A zenélős- világítós játékok, vagy a csörgősek izgalmasak lehetnek. 

Nagyoknak :)

Közös palacsintasütés

Dorka imádja a palacsintát. Mielőtt megszületett talán két alkalommal próbáltam palacsintát sütni, de vagy vastag lett, vagy vékony és szétszakadt, úgyhogy feladtam. Aztán mellette csak megtanultam de glutén és tejérzékeny lett, így új recept után kellett néznem és a Szafi recept amit használok a legjobb. Komolyan, minden palacsintám sikerül és nagyon finomak is. Dorka mindig ott kolotál mellettem a konyhában és mindig szeretné ő is kavargatni a tésztát, vagy beleönteni a lisztet, vagy a tojást.

Persze ha ők is segítenek nagyobb a rumli és tovább tart, de nekik örök élmény így előre üssétek fel a tojást , vagy mérjétek ki a lisztet amit ő önthet bele a tálba, miután összekavartátok kavargassa ő is. 

Ha amerikai palacsintát csináltok azt akár ő is bele tudja kanalazni a serpenyőbe, lehet nem lesz tökéletes az alakja, de jót kacaghattok ezen is milyen klassz formája lett.

Gyurma

A szimpla gyurmázás is tökéletes, de megpróbálhatjátok hogy gyurmába szurkáltok vastag makaróni tésztát és erre vagy nagy színes gyöngyöket, vagy egyszerű csőtésztát húzgálhatnak rá a gyerekek. fejlődik vele a finom motorikájuk, számolni tanulhatnak, vagy ha színes gyöngyöket használtok akkor a színeket is gyakorolhatjátok. 

Bújócska

Dorkával körülbelül két hete kezdtük el a bújócskázást. Persze eddig is volt, hogy elbújt az ajtó mögé és kikukucsozott, és ahogy bele vágtunk a bújócskázásba nem értette a lényegét, de nagyon élvezte amikor megtalált minket. Ő még a mai napig nem tud elbújni, megáll egy olyan helyen amikor ő bújik el ahol nem lát minket, és ha felteszem a kérdést vajon hol lehet Dorka, már szalad is elő. Amikor pedig mi bújtunk el az első pár alkalommal mindig megleste melyik helyiségbe szaladunk be , viszont nem jött be körülnézni, nem nézett be az ajtó mögé, vagy akár az asztal alá, az ágy mellé , a függöny mögé. Nem, ő csak benézett és továbbszaladt. Most már tudja, hogy be kell nézni mindenhova és persze ismeri is a búvóhelyeket. A kacagás garantált lesz, és a sok rohangálásban jól lefárad- próbáljátok ki.

Repül a, repül a...

Dorka már folyékony beszél, így vele már lehet szójátékokat is játszani. Az egyik kedvence a Repül a, repül a.....amikor is mondanunk kell valamit, bármit. Ha repül az a valami akkor felemeljük a kezünket, ha nem, akkor lent marad. Ha rontunk zálogot teszünk egy takaró alá és után a feladatok vannak. Nagy kedvence lett, ő szokta kérni hogy játszunk ilyet és van amikor direkt huncutkodik, hogy a szitakötő például nem repül és olyankor szakad a röhögéstől. Ha már beszél a gyerkőc próbáljátok ki- szeretni fogjátok.

Végül, de nem utolsó sorban ne feledkezz meg magadról.

Használd ki az alvásidőt és olvass, teázz, kávézz, engedd tele a kádat és vegyél egy forró fürdőt, nézd meg a kedvenc sorozatod, este igyál meg egy pohár bort.

Jó szórakozást Nektek - ha van valami szuper jól bevált játékotok várom kommentben.

Legyetek jók :) 

Read More

Szobatisztaság - csak meg kell érni rá

Akár a baba hintaszékbe ülteted, vagy egy pokrócra fekteted, esetleg mikor kúszik és jár utánad megy. A lényeg, hogy nincs olyan korszak a kisgyerekes anyukák életében amikor egyedül tud elmenni napközben pisilni. Amikor már beszélnek, hangzik a kérdés : "Anya mit csinálsz?" Persze előtte, minden alkalommal elmondtad már neki, hogy hova mész, mit csinálsz s lesz idő miközben a combod simogatja és a gyermeki őszinte kíváncsiság által vezérelve még a lábad közé is bekukkant, mi is történik ott.

Dorka még mai napig rám töri az ajtót, vagy ha bezárom akkor kopog. Nagyon korán kezdett érdeklődni a Wc iránt, ezért 16 hónaposan kapott egy Wc szűkítőt és egy bilit, és időnként megkérdeztük szeretne-e ráülni. Elmagyaráztuk neki, amit már sokszor, hogy a nagy gyerekek és a felnőttek a Wc-t használják, nincs már pelus, ami összegyűjti a pisit és a kakit, ezért ha úgy érzi pisilni vagy kakilni kell szóljon. Körülbelül 3 hétig csak rá-rá ült, de a tizedmásodperc törtrészéig tartott a lelkesedése, és már el is volt felejtve a bili. Aztán egy vasárnap reggel úgy döntött ő szól, hogy kaka. Megkérdeztem kipróbálja -e a szűkítőt és azt mondta igen. Sikerrel jártunk, de új érzés volt ez neki, ezért megijedt. Persze tapsoltunk, megdícsértük, és még utána 2 nap megismételte, de utána úgy döntött korai ez még neki. 

Próbáltam figyelni mikor kell Wc-re mennie, és kérdezgettem ráül-e, de nem mutatott különösebb lelkesedést a dolog iránt, így nyár elejéig hanyagoltuk a témát. 

Szeretném hangsúlyozni, hogy semmit nem erőltettünk, minden alkalommal megkérdeztem van-e kedve hozzá, és ha a válasz nem volt, nem kekeckedtem. Kicsit egyébként én is beleuntam a folytonos kérdezősködésbe, és vagy ezzel, vagy egyébként is nem tudom, de áttörést értünk el, mert amikor a pelusba ment a kis - vagy nagydolog, annyit mondott kaka. Ilyenkor ismét jött a dícséret, a biztató szavak, hogy ügyes, de akkor szóljon, vagy legalábbis próbáljon szólni amikor érzi, hogy jönni, és akkor tudunk szaladni a Wc-re. Amikor már ez ment egy jó ideje, akkor a jelzések alkalmával dobtam el mindent , kaptam fel a gyereket és sprinteltünk a Wc felé - persze nem voltam elég gyors egyszer sem, vagy ha gyors voltam nem volt hajlandó a Wc-be pisilni. S hogy honnan tudom, hogy utána a pelusba elintézte? Mert mindig áttapogattam, vagy szólt ő maga. Miután erre rájöttem, hogy az én gyerekem már igenis képes visszatartani, és kontrollálni ezt  a dolgot lettem határozottabb és ráültettem 20 percenként a Wc-re, vagy felhajtottam a szőnyegeket, ő pedig csak egy bugyit kapott, de sajnos nem kerültünk közelebb a célhoz. Sőt. Távolabb, mert amikor bugyiba flangált, akkor érezte hogy ott bizony semmi nincs ami felszívja a nedvességet és jött a nagy sírás. Hiába győzködtem, hogy nem baj, ezért kell szóljon, ilyenkor vigasztalhatatlan volt. Szóval úgy döntöttem elengedem a dolgot. Három olyan hét következett , amikor egyébként nem töltöttünk itthon egy huzamban 4 napnál többet, ezért felesleges lett volna bele kezdeni, azzal pedig nem szerettem volna frusztrálni, hogy idegen helyen vagy utazás közben ha nem tudja tartani ismét rossz élmény fűződjön ehhez.

Végül úgy alakult, hogy egy nap fürdés után nagyon sírni kezdett és a pelusát fogdosta- először arra gondoltunk felfázott, de ez nem volt jelen minden pisinél, így kizártuk. Majd hétvégén utazás közben ismét nagyon sírni kezdett, kicseréltük a pelust, de utána rá 3 percre cserélhettük is ki ismét, mert totálisan tele volt. Majd még egy alkalommal kénytelen voltunk megállni, mert ordított. Kiderült azért mert nem akart a pelusba pisilni. maradt a nagylányos fűbe pisilés. Nagyon tetszett neki. Azt hittük ez az, akkor innentől sima ügy. Tévedtünk, utána minden ment a régi kerékvágásban. 

Ezután 4 nappal, augusztus 7-én a délutáni alvás után mindenféle próbálkozás nélkül úgy ébredt fel, hogy ő a Wc-be szeretne pisilni. Nem álltam az útjába. Volt tapsikolás, pacsi, Wc lehúzás. Nem számítottam arra, hogy az én gyerekem így lesz ennyire magától szobatiszta, és hogy az első saját akaratából történt pisi után ő már csak itt intézi majd a dolgait. Igen, nem volt probléma a nagydologgal sem. Annyi kis nehézség volt benne, hogy már a dolog előtt egy órával 10 percenként a Wcre szaladgáltunk, és mondókáztunk, mert valahogy ezt a részét azért mégis nehezebben engedte el. Amióta szobatiszta, az első 3-4 este volt éjjel tele a pelus, azóta is kap ugyan, biztos ami biztos, de soha nincs benne pisi. Éjjel is szól, hogy menjünk pisilni. Volt már hogy mondtam neki menjen nyugodtan a pelusba, hogy ne vakítsa ki a szemét a fény, és ne ébredjen fel, de már egyszerűen nem tudott belepisilni a pelusba. 

Szóval van még olyan, hogy pelust kap, ha elmegyünk valahova és tudom nem biztos, hogy meg tudunk állni rögtön bilizni ( bár már ezt is bizonyította, hogy akár 3/4 óráig is képes tartani ) , de alapjában véve már csak bugyiba flangálunk . 

Nagyjából ennyi a mi történetünk, tulajdonképpen mondhatni magától lett szobatiszta Dorka, nekem csak a türelmet kellett biztosítanom a kezdetleges rengeteg Wc-re szaladgálás által, és nemcsak a szaladgálás, az ott üldögélés miatt is , mert úgy gondolta traccspartizni járunk oda miután megkönnyebbült. 

Hajrá Mindenkinek aki még előtte áll - tapsoljatok, énekeljetek, drukkoljatok :) 

Read More

Digitális detox- ti bírnátok?

Most ez komoly? Tényleg erre vállalkoztam? Na ne, bár ne is jutott volna el hozzám ez a könyv. Nem hiszem el, hogy a telefonomtól, ami a külvilágot jelenti számomra el akarnak vágni.  

Ezek a gondolatok kavarogtak bennem, amikor a kezembe vettem a könyvet és belekukkantottam, s egy 30 napos kihívással találtam szemben magam. Rögtön eszembe jutott a tavaly nyár, amikor egyik percről a másikra péntek este úgy gondolta a telefonom, hogy a kapcsoltunk ott és akkor véget ér, ugyanis nem kapcsolt be soha többet. Teljesen kétségbeestem, hogyan fogok kommunikálni a barátaimmal ha nincs Messengerem, és mi lesz ha lemaradok 2 nap eseményeiről a közösségi oldalakon, hisz még gépezni sem tudok majd mert éppen elutaztunk. Dávid néha kölcsönadta az ő telefonját, hogy ott beléphessek, de nagy macera volt így hagytam az egészet. Kerek 5 napig voltam telefon nélkül, illetve egy régi készülékkel tudtam telefonálni, amit vész esetére elraktam, de semmi több. Visszagondolva elég nevetséges volt a kétségbeesésem, hiszen épp a Balatonra utaztunk a 8 hónapos lányunkkal és nem ezek voltak a legfontosabbak, azonban a kisördög mégis ott ólálkodott mögöttem, hogy valami mégsem kerek. Most, ahogy olvasni kezdtem, és rávilágított a könyv mondandója arra, hogy tényleg mennyi haszontalan időt vagyunk képesek eltölteni a telefonunkkal, úgy egyre inkább megnyugodtam, pedig a kihívás első napja még el sem kezdődött. Ennek ellenére nem csináltam minden napot és feladatot annak rendje szerint, ahogy a szerző írja, de teljesen elégedett vagyok magammal, és azzal, ahogy sikerült elérni, hogy már nem függök a telefontól (pedig azt hittem Gyed-en lévő anyaként másképp tényleg lemaradok a világ dolgairól).

Leginkább a szorongó jelző illene az első hétfő reggelre, amikor elkezdődött az akkor még rémálomnak titulált 30 nap, hiszen egy alkalmazást kellett letölteni, ami megmutatja, mennyit lógunk a neten, és hányszor kattintunk, illetve mennyi időt is töltünk egy-egy oldalon. Már a tippelés közben  ahogy nagyjából kalkuláltam kikerekedett a szemem, de ugye magamnak hazudok, ha hazudok ezzel kapcsolatban ezért egy 3,5 óra volt, amit megsaccoltam. Nap végén ellenőriztem az alkalmazást és az apró pár perces- szinte tényleg, csak amíg végiggörgetem a közösségi oldalakat - kattintásból rengeteg idő összegyűlt. Igazából ezek zavartak igazán, mert tudom, hogy ezekre valójában semmi szükség nincsen, csak a kényszer hajt. Olyan ez, mint a kényszerbetegségek, ott kattog a kis agyad, mert félsz, hogy lemaradsz valamiről - de mégis miről? És ekkor esett le úgy igazán, amit a könyv is ír, hogy arra gondoljak így ezek a percek pörögnek, miről maradok le a való életben. A Moment nevű alkalmazást telepítettem a telefonra, ami nap végén 2:26 percet mutatott. Napközben feljegyeztem, hogy hány Youtube videót néztem, vagy esetleg Instagramon követtem-e élő videókat ( bár ugye maga az alkalmazás is számon tartotta magának az ott töltött időnek a hosszát, de biztosra mentem ) . Ezeket általában munka közben hallgatom/nézem, amikor  a kétévesem alszik, s mivel ilyenkor munkával töltöm az időm nincs miattuk lelkiismeret furdalásom. Ami számomra még rengeteg időt elvesz az a fotók és videók készítése, mert Dorkának próbálom a legaranyosabb tevékenységeit, mondatait videóra venni, hogy a család se maradjon le ezekről. Amit viszont itt megjegyeznék az Dorka viselkedése a telefonnal, videózással kapcsolatban. Előfordul, hogy szereti, és ha kérem akár megismétli, amit mondott, de vannak időszakok, amikor kifejezetten kéri, hogy tegyem le a telefont, rázza a fejét és mondogatja, hogy „ne, ne, ne, most nem, telefon el”. Olyankor természetesen mindent rögtön zárok be és viszem jó távolra a telefont.

A könyv némely napokon kérdéseket tett fel, melyek szintén próbálják elérni, hogy a válaszaid által saját magad ráébredj mikor és mennyit nyúlsz a telefonodért, hogy lásd, mi mást csinálhatnál abban az időben. Megkérdezi egyébként mit szeretsz, mik azok az időszakok, tevékenységek ami közben/után/előtt előkapod a mobilod, hol tartod a telefonod. Egyszerű, de annál nagyszerűbb kérdések ezek, hiszen az én generációm számára, annyira egyértelmű, hogy sokan még a fürdőkádba is magukkal viszik, elindulni pedig nem is tudnak nélküle.

Az első két egyszerű kérdés, amit feltett, mit szeretünk a telefonunkban és mit nem?

Szeretem, mert bármit azonnal ellenőrizni tudok rajta, rögtön elérem akár a busz menetrendet, akár egy receptet, egy zeneszámot, egy cikket, üzenetet küldhetek ismerősöknek, engem is könnyen elérhet akárki, könyvet olvashatok rajta, hirtelen jövő gondolatokat jegyezhetek le, fotókat készítek és videókat – szóval tényleg bármit képes helyettesíteni. 

Amit viszont nem szeretek, hogy valóban könnyű ott ragadni a képernyő előtt akár egy kávé után, vagy este lefekvés előtt az ágyban. Ráadásul úgy vagyok vele, hogy ó ez csak egy kattintás szinte semmi idő, így akkor is ránézek, ha semmi különösebb indokom nincs, ha például csak az órát nézem meg, hisz nem tart semmiből.Számomra leginkább a külvilágot jelenti (jelentette) a telefon. Lassan egy éve költöztünk el Budapestről és nem állítom, hogy ott nem lógtam a telefonon, de itt, ahogy a pestiek mondják „vidéken” tényleg elveszettnek éreztem magam és a blogolás és videózás, a közösségi oldalak által tudtam nyitni a világ felé. Persze más az, mint a személyes kapcsolatok világa, (és persze korábban is benne voltam már ezekben) de egy anyának télen egy 16 hónapossal nehéz ismerkedni, társaságot találni így az online világban merültem el még inkább. Éppen ezért a telefon, a közösségi média részemről nem az unalmam elűzését jelentette, hanem azt hogy ne forduljak magamba, kiugrót jelentett egy-egy nehezebb nap után. Persze idővel rájön az ember, hogy az online felületen minden kép, videó a tökéletességet, a végtelen harmóniát sugározza, és az a megnyugvás, ami miatt oda menekül, az ember átfordul aggodalomba, hogy ugyan nekem ez miért nem megy. Ez a könyv tökéletesen megmutatta, hogy nem is szabad ezekkel foglalkozni, hiszen a saját életünk a legfontosabb, magunknak kell megfelelni és lehet, amíg azt nézem XY gyereke milyen gyönyörűen majszol egy lekváros kenyeret, addig lemaradok arról, hogy az én gyerekem egyedül felveszi a zokniját.

Ennek ellenére korábban valahogy sosem sikerült letenni a telefont, vagy elmenni valahova nélküle, most azonban, hogy belevágtam a kihívásba már az első napokban több olyan alkalom is előfordult, hogy csak útközben vettem észre, hogy nem vittem magammal telefont. Számtalan alkalommal szembesültem azzal, hogy azt sem tudom hol a telefonom és egyáltalán nem éreztem magam frusztrálva, vagy, hogy egy pici részem hiányozna. A könyv által végiggondoltam miket is szeretek csinálni, s mi az, amire úgy általában a nap végére, vagy nap közben nem jut időm:

- nagyon sokat jelent számomra az olvasás, és bármilyen fáradt vagyok, 2-3 oldalt lefekvés előtt mindig olvasok – persze szerencsés napokon alvásidőben vagy napközben Dorka játszása közben is sikerül pár oldalt lopva elolvasnom

- amíg a lombikra készültünk rengeteget színeztem, mert megnyugtatott, elterelte a figyelmem, és tulajdonképpen a színes ceruzák Dorka jóvoltából mindig a nappali asztalán pihennek, így elővettem a színezőm és a sok-sok apró motívummal apránként haladok, amióta nem a telefonom nyomkodom

szeretném továbbra is fenntartani az angol tudásom , azonban az angol könyvek, vagy újságok olvasása szorul mindig az utolsó utáni helyre, de ezekben a pár perces „üres járatokban” ezekre is tudok időt szakítani

Persze vannak olyan hobbijaim, amik nem férnek bele ezekbe a pici szünetekbe, de azok nem is a telefon nyomkodása miatt nem kerülnek napirendre, hanem mert mindig túlvállalom magam és azok nem olyan tevékenységek, amiket be lehetne sűríteni néhány percbe. Tulajdonképpen úgy gondolom nem feltétlen jutottam odáig a kihívás által, ameddig kellett volna, de azt gondolom nem biztos, hogy ez baj, mert számomra elég az, hogy én érzem a változást. Nagyon sok napot nem úgy teljesítettem, ahogy kellett volna, például nem tartottam teljesen telefonmentes napokat – amit nem fogok szépíteni miért nem, egyszerűen azért mert nem akartam. Szeretek elérhető lenni, ha hívnak, és számomra is az egy biztonságot jelent, ha netalántán baj lenne, tudjak segítséget hívni rögtön. Nem kapcsoltam ki a telefont, elérhető voltam, viszont a közösségi platformokat csak este pörgettem végig, és mi tagadás valóban nem maradtam le semmiről –akinek épp nem láttam friss posztját, instastoryját arra rákerestem külön. (ez arra volt jó, hogy kiderült kire is vagyok igazán kíváncsi, és akit úgy követek, hogy csak bosszankodok a posztjain, most az azok miatti „óó te jó ég már megint egy ilyen haszontalan poszt” gondolatok elmaradtak és jobban éreztem magam a bőrömben).

A könyv javasolta, hogy töröljük az alkalmazásokat, vagy alkalmazásblokkolókat állítsunk be, de az előző gondolataimból kiderül, hogy ezeket sem teljesítettem ugyanazon okból kifolyólag, mint a telefonmentes napot. Nem szerettem volna. Tisztában vagyok vele, hogy ha azt mondom magamnak reggel, hogy most csak reggel és este nézek rá az Instagram-ra akkor az így lesz, tartani fogom magam hozzá és nekem már ez is elég volt.

Ami határozottan tetszett és az óta is alkalmazom …

- hogy este lefekvéskor már nem használom a telefonom – egyedül az ébresztőórát ellenőrzöm rajta, mert nem azt sem cseréltem le hagyományos ébresztőórára (bár elgondolkodtam rajta, hogy nekem az sosem volt, mindig anya ébresztett – ők viszont mai napig hagyományosat használnak)

- éjjel még Dorka előfordul, hogy felébred, enni kér, vagy csak nyugtalan és ilyenkor, amikor visszafeküdtem aludni felléptem Fb-re, vagy Instagram-ra, esetleg ellenőriztem az email-jeim, olvastam, ha nem tudtam visszaaludni, most azonban hozzá sem nyúlok a telefonhoz, az órát nézem meg maximum.

- reggel sem úgy ébredek, hogy kipattan a szemem és végiggörgetem a közösségi platformokat

- nem töltöm éjjel a telefonom a hálószobában

- rendet tettem a telefonon, mappákba rendeztem az alkalmazásokat és rengeteget letöröltem azok közül, amiket nem használok – viszont megjegyezném, hogy azóta volt új amit letöltöttem, de ezáltal kevesebbet lépek be például Instagramra

- használom a MMM – miért, miért most, mi mást kérdéseket

- az asztalnál nem nyúlok a telefonhoz

- ha utazok, próbálom nem bekapcsolni az internetet és csak olvasás céljából használni a telefont

Botrányosak sok időt töltünk az online felületen és az emberi kapcsolatokra ez határozottan negatív hatással van. Ha arra gondolok, hogy a két évesem már most simán bekapcsolja a kedvenc dalát a youtube-on, elfog az aggodalom, hogy mire ő felnő milyen lesz a világ.

Sokszor figyelem az embereket magam körül, és nagyon ritka az amikor nem a telefonját nyomkodó fiatalokat, időseket, tizenéveseket látok. A legtöbbjük az arcán nem is mutatkoznak érzelmek, belemerülve, fásultan, monoton görgetik az oldalakat. A legújabb generációnak ezek már természetesek, a technológia rohamosan fejlődik, számukra ez a gyorsaság, az internet az életet jelenti. Kíváncsi vagyok, ha pár év múlva egy már az internetvilágába beleszületett egyén a kezébe vesz majd egy hasonló könyvet, akkor képes lesz-e megválni a telefonjától - hiszen nekem még úgymond könnyű, mert tudom milyen internet nélkül élni. Talán 14-15 éves lehettem, amikor a szüleim bevezették az internetet, amikor még a közösségi oldalak itthon gyerekcipőben jártak, és még vezetékes telefonon hívtuk egymást leginkább. Egészen addig, amíg a Facebook-ra nem regisztráltam nem foglalkoztatott az internet túlzottan, ami körülbelül 9-10 éve volt, az Instagram-ot pedig  körülbelül 3 éve használom , s az óta leírni is szégyen lenne mennyi időt töltöttem a böngészésével.

Amennyire féltem belevágni a könyv elolvasásába, és bármennyire szerettem volna halogatni a kihívást utólag nagyon hálás vagyok, hogy részese lehettem – örülök, hogy sikerült csökkenteni a haszontalan idővel töltött óráim számát és arra figyelhetek, ami igazán örömet okoz.

Read More

Miért szeretem jobban, hogy már nem kisbabám, hanem kislányom van?

Amíg az anyaságra vágysz, amíg az a két vékonyka csík lebeg a szemed előtt és amíg le nem telik az első 12 hét, majd a második nagy UH és a többi mérföldkő a várandósság alatt, és persze amíg el nem érkezik a nap, hogy kibújjon minden olyan lassan történik. Szinte egy helyben toporog az idő. 

Az első pár hét nehéz volt, és persze ezt a néhány első hetet leszámítva is volt rengeteg nehéz időszak, de ennek ellenére hihetetlen sebességgel repül az idő. 

Nagyon szerettem amikor Dorka még pici volt, amikor minden este rajtam aludt el, amikor még elől hordoztam és védtelen apróság volt, de hogy őszinte legyek sokkal jobban szeretem, hogy már "nagy". Szeretem látni, ahogy napról napra okosabb, ahogy fejlődik és talán merész kijelentés, de ahogy minden egyszerűbb lesz. 

Gyors elindulás

Persze most is szükségem van még egy kisebb táskára, amiben pelus, popsitörlő, váltóruha, ital vagy valami étel lapul, esetleg vész esetére egy-két játék és kész. Nem kell számolnom azzal mikor lesz éhes, hogy akár 2-3 váltószett is legyen nálam, mert lebukja magát, vagy átázik, vagy egyéb váratlan akadály történik. Nem kell számolnom, csak napi egyszeri alvásidővel. Komolyan ki voltam attól, hogy alvásra mindig érjünk haza, vagy csak azután induljunk. Viszont ha később aludt el de kötelező program van ébresszem fel, és akkor nyűglődni fog, ha pedig le sem teszem azért fog nyűglődni. A másik kérdés a mit adjak rá dilemma. Mielőtt indultunk bárhová megnéztem hány fok van, kimentem a teraszra, és ezt persze nem egyszer, hogy tutira menjek. Persze most is félti az ember a gyerekét, nehogy meghűljön. de kevésbé drámai az öltöztetés.

Mozgásfejlődési szakaszok

Egy anyának mindig öröm látni, hogyan próbálkozik a kisbabája az első önálló mozdulatokkal. Legyen csak egy kis kapálódzás a kezével, vagy négykézláb rugózás már a kúszásra készülve. Kíváncsian várod mikor ül fel először, mikor jön rá, hogy állni is tud, és onnan jöhetnek az első kapaszkodva megtett lépések, majd észre sem veszed és szaladsz utána. Azonban az ezek között eltelt idő hosszú és sokszor nem túl hálás. Például azt az időszakot annyira nem szerettem, amikor már kúszott jobbra-balra, de nagyobb távolságot így nem tett meg, és ölben akart lenni, majd ha elvittem a kiszemelt célhoz le kellett rakjam. Szóval ez a fent is , lent is szeretnék lenni de azt gyorsan időszak. 

Dorka koraszülött lévén később ért minden mozgásfejlődési szakaszba, járni pont karácsonykor kezdett, pedig először 10 hónapos állt fel, de onnantól mégis 4,5 hónap kellett neki, hogy elkezdjen egyedül járni. Asztal mellett és a kezünket fogva szépen ment, de ezen kívül ő még csak nem is nagyon mászott, inkább a kúszást választotta. 

Emlékszem mikor az első lépéseit önállóan egy szelet csoki miatt akarta megtenni, és onnantól nem volt ám megállás. Imádom nézni ahogy rohan, ahol totyog, ahogy örül egy-egy új ahogy ő mondja "cipi"nek. 

Szerettem hordozni és mai napig szeretem a hátamon hordozni. de azt az örömet látni rajta, hogy ő képes engem elkapni, vagy elszaladni előlem azt semmi nem múlja felül.

Beszél, beszél és beszél

Dorka körülbelül 20 hónapos kora körül kezdett el úgy igazán intenzíven szavakat kimondani és azonosítani a tárgyakat kifejezésekkel is maga körül. Az Apa szó már régóta ment, és a többi nagyon alap könnyen kimondható baba szó, de mint például az Anya az csak jóval később, és a mai napig nem hallom hogy Anyuci, csak Anya vagy Anya-manya vagyok. Az éjszakai ébredések egyre csökkenek, és emiatt jóval nehezebb is felkelni éjjel - könnyen hozzászokik az ember a kényelmes alváshoz, de picit megkönnyíti, hogy arra kelek:Anya, Anya, Anya-manya. 

Napról -napra lenyűgöz, amikor egy-egy új szót kimond. ÉS ami érdekes, hogy nagyon kevés szó van, amit ő érthetetlenül, a saját kis nyelvén ejt ki- a legtöbb az teljesen érthetően, úgy szól ahogy mi felnőttek ejtjük. 

Átaludt éjszakák

Tudom vannak olyan szerencsés szülők, akiknek a gyerekei nem ismerik az éjszakai ébredés fogalmát, és ha beteszik este 8-kor az ágyba, akkor reggelig egy mukkanás nélkül durmol. Az én gyerekem nem ilyen volt. Ő szigorúan tartotta a 3 -4 óránkénti ébredéseket ( mondjuk nálunk ugye ezt a kórházban megszokta ), és volt elvétve 1-1 éjszaka amikor csak nagyon hajnalban ébredt fel, viszont olyankor az agyam kapcsolt be és azért nem aludtam. Mostanában így lassan a 2 felé közeledve jött el az, hogy végigalussza az éjszakákat. Komolyan nem is tudom szavakkal kifejezni mekkora megváltás ez nekem, és mennyire kipihent vagyok reggel. De tényleg. Olyan szinten, hogy egyszerűen a sok alvás miatt nem bírok hajnalban az óra csörgéskor felkelni- könnyen elkényelmesedik az ember. 

Kisbabából kislány

Számomra a legcsodásabb, hogy már látom, hogy nem kisbaba, hanem kislány. Egy gondoskodó, önálló gondolatokkal és rengeteg érzelemmel és akarattal bíró kislány. 

Nem lehet elégszer kimondani és még kevésbé betelni azzal, hogy milyen csoda látni ahogy okosodnak, ahogy felfedezik a világot, ahogy a saját gondolataik, ötleteik megfogalmazódnak a kis buksijukban. Tényleg néha annyira meglep, amikor megkérem, hogy pakolja el a ceruzáit, mert a motorral rájuk megy és összetörnek, és ő leszáll a mocijáról és szó nélkül összepakolja. Vagy amikor megkérdem mit szeretne enni és ő elmondja, kiválasztja a hűtőből. És persze amikor huncutságon töri a fejét. 

Látni, hogy már emlékszik dolgokra, képes felidézni szituációkat, mi mikor és miért történt. 

A gyerekek tényleg maguk a Csodák. Amióta megfogant azt mondjuk neki, hogy ő egy kis Csoda, és valóban, ahogy az összes többi kis rosszaság is. A természet ezen része, ahogy ez kialakult fantasztikus.

Read More

Könyvkihívás- könyvajánló

Be kell valljam nem úgy haladok a könyvkihívással, ahogy azt terveztem.

Nem sikerül minden héten elolvasnom egy könyvet, aminek többek között vagy az az oka, hogy mindig van valami - de tényleg. ( pl. Dorka most közel 1,5 hónapig beteg volt, kiderült, hogy asztmás - ezalatt pedig nekem 5 napig egy begyulladt bölcsességfog keserítette az életem ). Egyszerűen mindig tényleg történik valami, ami miatt az otthoni teendők csúsznak és ennek az olvasás látja kárát. A másik oka, hogy van egy olyan rossz szokásom, hogy egyszerre akár 3-4 könyvet is olvasok, nem tudom miért. Olyan ez mint, hogy az újságot hátulról kezdem olvasni, vagy hogy mindig elolvasom az utolsó sort a könyvekben. 

Négy könyvről tennék említést dióhéjban, melyek közül kettő nagyon tetszett, kettő pedig elég döcögősen lett befejezve.

Ami nem tetszett:

Sophie Kinsella: A boltkóros és a nagy szemfényvesztés

Elég sok ismerősnek ajánlottam korábban a Boltkóros sorozat első pár részét, de Kinsella stílusa sokaknak túlzás, amolyan lehetetlen karaktert formál meg Becky személyében, én ennek ellenére könnyed olvasmányként nagyon szerettem. Volt amikor én is azt mondtam, oké ez már sok, de alapjában véve szimpatizáltam vele. Az utolsó részek már nem fogtak meg annyira, de ha elkezdek egy sorozatot akkor szeretem befejezni. 

A korábbi könyveket már jó régen olvastam, gy még az eleje a könyvnek izgalmas volt, ahogy visszaemlékeztem ki- kicsoda, vagy hogy mi is volt pontosan az utolsó részben , de idővel unalmassá vált, és bosszantóvá, hogy egy klassz sorozatot miért kell ennyire és ilyen soká továbbvinni.

A könyv nem adott új élményt, nem találtam sem könnyednek, sem viccesnek csak vártam, hogy legyen már vége.

Szóval a sorozat első 4-5 része teljesen élvezhető, de utána már inkább érdemes új könyv után nézni.

Kertész Erzsébet: Szonya professzor

Tesóm hozta el nekem ezt a könyvet, mert mindketten nagyon szeretjük az író nőt  és mert neki nagyon tetszett a könyv. Kertész Erzsébet mindig életrajzi eseményeket mesél el, melyek kizárólag nagy tetteket maguk után hagyott nőkről szólt. Szonya kiskora óta matematikus szeretne lenni, ami egyáltalán nem egyszerű kívánság az 1800as évek végén, ezért úgy dönt férjhez megy és a férje segítségével újra elkezd tanulni , és ugyan a hazájában nem akarják elfogadni, de idegen országban tanulhat és taníthat. Azért, hogy ezt elérhesse szerelem nélkül kellett férjhez mennie és számomra ez a szerelmi rész volt az ami nagyon nyomasztóvá tette a könyvet. Meguntam, hogy egyszer a férfi szerette Szonyát, majd később Szonya is őt, de nem mondta el neki. Majd ez a huza- vona ment egészen a könyv felééig, amikor is a férje meghal és egy új férfival hozza össze a sors, akivel szintén ugyanezt a szeret-nem szeret csiki-csuki játékot űzik. Számomra emiatt élvezhetetlen lett a könyv, és botrányosan lassan tudtam csak haladni vele. 

És akkor lássuk azokat, amelyek tetszettek.

Dunajcsik Mátyás: A szemüveges szirén

Igazából ez nem felnőtteknek szóló könyv, és nem is Dorka korú gyerekeknek, most mégis sikerült megbabonáznia minket és ez volt a második könyv, amit együtt olvastunk. Viszonylag lassan haladtam vele emiatt, mert ő nem volt mindig olvasós / figyelős hangulatban ezért mindig vártam.

A történet nagyon kedves, és tényleg élvezhető minden korosztály számára - Dorka sok új dolgot tanult belőle és  világítótornyokat már első olvasás után megmutatta hogy hol is vannak. 

Hihetetlen, hogy a gyerekeknek szóló könyvek nyelvezete mennyivel színesebb és ezáltal még élénkebbé válik az ember képzelő ereje. Tényleg Dorka is érdeklődve hallgatta, pedig nem szoktam egy-egy szereplőnél megváltoztatni a hangom, de megkönnyítették a dolgom a részletgazdag leírások.

Kathy Lette: Hogyan öljük meg a férjünket?

Aki igazán szórakoztató olvasmányra vágyik mindenképp vegye a kezébe. Zseniális könyv. Rengeteget nevettem rajta, és izgatottan vártam vajon hogyan sikerült eltenni láb alól a férjet. Dávid csak annyit kérdezett , amikor meglátta mit olvasok, hogy kezdjen félni? 

Három barátnő életét mutatja be, akik mind házasok, de a házasságuk közel sem a rózsaszín ködfelhős időszakot éli. Szókimondó, főleg a szex-el kapcsolatban, ezért aki kevésbé nyílt e téren talán kevésbé tartja majd humorosnak - a szex lényeges eleme egy házasságnak és hát ugye nem süt mindig a nap , az írónő pedig nem köntörfalaz. 

Nem szeretnék nagyon spoilerezni, ezért egyik könyvhöz sem írtam le miről szól, de ide azért egy-két kedvenc részletet leírok.

"Tudod, hogy hívják azt a nőt aki tudja, hol tölti az éjszakát a férje? Özvegynek. "

" Egy tetovált pasiban az a jó, hogy ha unalmas vele a szex, még mindig van mit olvasni rajta"

" Miért kövérebbek a férjes nők, mint az egyedülállóak? Mert az egyedülállóak mikor hazamennek benéznek a hűtőbe, aztán mennek az ágyba. A férjes asszonyok viszont benéznek az ágyba , és mennek a hűtőhöz "

Ezt a könyvet tényleg ajánlom annak aki szeretne olvasás közben hangosan nevetni :)

Jó olvasást Nektek - hajrá énidő ! 

Read More

Közösségi anyák világa

Sok időt töltök a neten, leginkább az Instagramon, ahol ugye a fényképeké a főszerep. Leginkább a tökéletes fotóké.

Egy étel, egy sportos mami, egy szerelmes pár, egy virágba borult fa, egy kisbaba, egy kisgyerek, egy üveg víz, tulajdonképpen tényleg bármi, a lényeg a tökéletes, és hibátlan kompozíció. 

Szerény személyem leginkább az anyukákat követem, és egyik másik tényleg annyira profi és tökéletes fotót tölt fel, hogy csak kapkodom a fejem hogyan csinálják ? Egyáltalán hogyan lehetséges, hogy mindig rend van náluk, vagy hogy a gyerek mindig engedi ezeket a fotókat elkészíteni, hogy náluk mindig minden tökéletes, a szép ruháik nem ételfoltosak, a gyerek nem maszatos - soha nincs rossz kedv, vagy bal lábbal ébredés?

Végülis rájöttem, hogy egy-egy sarokban nem nehéz elpakolni és egy másikba átcsoportosítani az addig ott heverő játékokat, fél pár zoknikat ésatöbbi. A gyerek sose zavar kérdésre nem sikerült választ találnom. Dorka nekem nagyon sokszor el van egyedül, de eljön az a pont hamar, hogy kell neki a játszópajti , az pedig alap, hogy ha fényképezőt, telefont lát ő is videózni vagy fotózni akar, esetleg belemászni vagy elvenni a tárgyat amire szükségem van. Sminkelni nem igazán szoktam, és a hajam is ritkán olyan mintha a fodrászomtól jönnék, mert ezekhez még korábban kéne kelnem, ami már kb azt jelentené felesleges este lefeküdnöm. 

Kérdés, miért is van ennyi instamami / youtube mami / facebook anyuka , akár olyanok akik a szürke hétköznapokat, akár olyanok akik a könnyed hétköznapokat mutatják . Régebben én csak a blogon voltam jelen, de mostanában már inkább az instán vagyok aktív , és a youtube-n próbálok visszatérni a hosszabb kihagyás után, miután a csalódást ezzel kapcsolatban kihevertem. 

Gyerekkel otthon lenni egész nap nem mindig könnyű. Vannak pofon egyszerű és nagyon boldog napok, de vannak olyan napok amikor azt se tudod mikor volt már reggel olyan lassan megy minden, csak a nyűgösség, és a semmi sem jó állapot a mérvadó. 

Senki számára nem mondok újat azzal, hogy a gyerekek sokszor nyűgösek, sokszor hisztisek, sokszor napokig semmi nem jó nekik. Elképzelhető, hogy egyik percben vigyorognak, a másikban pedig kiborulnak és óriási krokodilkönnyek potyognak az arcukról, mert épp a párnát nem tudja kirángatni a kiságyból, vagy mert nem engeded meg neki, hogy a századik kavicsot is behozza a lakásba, vagy hogy leszedje az éretlen epret. Lehet éppen semmilyen ételt nem eszik meg amit elé raksz, csak az aszalt áfonyát, vagy a sajtot, hiába szorgoskodtál a konyhába.

Első alkalmakkor ezeket a kiborulásokat még bizonytalanul kezeljük, aztán belejövünk és egyre határozottabban tudunk nemet mondani, vagy elmagyarázni 1000x is, hogy amíg nem teljesen piros az eper addig nem ehető, vagy hogy a kavics az utcára való és legközelebb is ott lesz ha kijövünk motorozni. 

Na de mi van akkor ha anya is bal lábbal kel fel? Ha nekünk is van egy rossz hetünk, amikor lelkileg nem vagyunk túl stabilak, amikor legszívesebben csak egy kis csendre vágynál, vagy zenét hallgatnál , vagy sétálnál egy nagyot, amikor egyedül érzed magad.  Persze ezeket gyerekekkel is megteheted - igen pl. alvásidőben - de lehet neked nem akkor van rá szükséged, ha a kedvedre való zenét bekapcsolod a gyerek rögtön kéri a saját kedvenceit és addig mutogat és kiabálja a füledbe , hogy ő márpedig azt szeretné hallgatni, hogy inkább beteszed neki. 

Vannak ugyan anyák akik erről is mernek beszélni, hogy nincs mindig jókedvük, hogy előfordul hogy türelmetlenek, hogy kiabálnak, hogy sírnak, hogy egyedül érzik magukat, hogy legszívesebben világgá mennének. Azonban rengeteg anya csak illúziókat kelt. Itt wellnesseznek, itt fotózkodnak, itt sétálnak totál kikenve, kiöltözve ( persze a gyerek is tökéletesen tisztán, egyetlen homokozóban szerzett folt nincs a pólóján, a szája körül nincs elfelejtett morzsaszem ) , mindig szikrázó a napsütés, a hajukat a hajlakk tökéletesen tartja,  az ebéd szinte magától elkészül és mégcsak rendetlen sem lesz a konyha, a ruhák pedig szintén maguktól vándorolnak tükörsimán, mindenféle vasalásél nélkül a szekrénybe.

Nem mondom, hogy egy-egy pillanatra nem irigykedek és sóhajtom azt jaj de jó nekik! , de aztán rájövök, hogy nem- nem olyan jó nekik. Biztos vagyok benne, hogy nekik is van rossz napjuk , azonban kifelé a tökéletes szerepet, a mindenkiboldog körülöttem képet festik le, így totál pocsék kedvvel is ezt az arcukat mutatják, plusz ezekre a fotókra érkezik a legtöbb like.

Az igazi ok pedig amiért sokan itt kötünk ki ( legalábbis szerintem ), hogy attól függetlenül, hogy a nap 24 órájában van velünk valaki mégis sokszor egyedül érezzük magunkat és magányosak vagyunk. Egy pici babával még nem a legegyszerűbb baba-mama programokra járnak ( alvásidő, etetés, hasfájós időszak, beteg időszak ), még nem jársz játszótérre, hogy más anyákkal ismerkedj és egy kicsit társalogj. Éppen ezért sokan a közösségi oldalakon keresztül próbálnak megnyílni, és átlépve a határaikat új hobbiba kezdeni, kilépni egy picit a komfortzónából és bátram kommentelni, vagy akár mint én elkezdeni videókat készíteni. 

Amíg nem voltam anya, én is úgy képzeltem minden szuper flottul fog menni, a legtökéletesebb, rózsaszín köddel borított napjaink lesznek és hogy én is olyan tiptop, fitt, és pörgős sohaelnemfáradós anya leszek mint akikről fentebb szó esett. Aztán beleért a kezem a bilibe, és tudatosult bennem, hogy anyának lenni nem mindig fenékig tejfel - persze soha nem cserélném el semmire. 

Száz szónak is egy a vége, lehetünk tökéletesek, vagy tökéletlenek mindegyikünk csak egy kis társaságra, egy kis pezsgésre, egy visszajelzésre, egy biztató szóra vágyik, hogy tudjuk nem vagyunk egyedül. 

Read More

Nyuszi táska - hogyan készült?

A varráshoz idő kell, sőt nem is a varráshoz, inkább a szabáshoz, az előkészületekhez- s ami nagyon fontos, nyugalomra van szükség ilyenkor. Tehát ennél a résznél Dorka jelenléte tabu. Amikor varrok nem baj ha ott sertepertél, vagy ott ül az ölemben, de amíg az anyagokat válogatom, rajzolom, majd szabom ő vagy széthord mindent, vagy épp az általam használt anyag darabot szemeli ki magának és harcolunk érte, vagy az olló körül ólálkodik. Egyszóval résen kell lennem ilyenkor, ami a nyugodt előkészülettől igencsak messze áll. 

Éppen ezért szabni nem is szeretek, mert mire kiválasztok mindent, és kész lennék vele Dorka ott terem és mindent hip-hop össze kell egy kupacba varázsolnom, s ilyenkor még nagyobb a káosz mint előtte. 

Az utóbbi néhány hétben mégis sok minden került ki a varrógép alól, ami annak köszönhető, hogy mással nem foglalkoztam - írás, videó, olvasás is ímmel-ámmal - csak szépen apránként készítettem a varrásra váró anyagokat. 

Amit nagyon régen szerettem volna megvarrni az a tornazsák nyuszifüllel. Saját kútfőből készítettem, mert dupla falúra szerettem volna, és olyan videót sehol nem találtam - bár utólag gondolkodva egy kifordítható sapka mintájára kellett volna megcsinálnom. 

Szóval a belső rész fehér pamut, a külső pedig szürke pamut jersey. Ezekből mindössze téglalapokra volt szükségem, amiket összevarrtam, majd ha megvolt a 2 dupla oldalam azokat is összevarrtam színt színnel szembefordítva , a tetejét kivéve minden oldalánál.  

                   

Ezután a nyuszifülhöz kerestem neten egy sablont, mert azt nem tudtam megfelelő alakúra megrajzolni. Annak az egyik oldala szintén szürke, a másik rózsaszín. Picikét ez lehetett volna hosszabb, de így is kivehető, hogy mi akar lenni. 

A tetején lévő behúzó rész az egyik oldalon egyszerűen csak visszahajtottam ( kb 2-3 cm szélesre hagytam), a másik oldalon ahová a nyuszifül került levágtam azt a részt amit a másik oldalon visszahajtottam. Lemértem ott is, hogy a 2-3 cm-es visszahajtás ugyanoda essen, mint a szemben lévő oldal, majd mielőtt a szütyőhöz varrtam volna közé illesztettem a nyuszifület is. ( szerintem ennek van valami szakszerűbb elkészítési módja, bár működik így is ). Itt már több réteg kerül majd egymásra, érdemes jól letűzni, nehogy elcsúszkáljon. 

A végére nem marad más mint a szütyőnek a behúzó része, amit többféleképp is meg lehet oldani. Az egyik ahogy én csináltam. Kifordítottam a táskát, és a két sarkát lecsippantottam. A szalagot/madzagot befűztem a táska tetejébe egyik oldalról és másik oldalról is. A hosszát mindenki eldöntheti maga, és a végét bedugtam ebbe a lyukba, majd  levarrtam többször, hogy biztos legyen a tartása. 

                           Nem marad más hátra, mint színére fordítani és tááádáám készen vagyunk!

Read More

Anya Agy

Az anyává válás egyet jelent az otthonléttel, a 0-24 órás babázással, háztartással, az emberekkel való kommunikáció átalakulásával. A szülés után az agyunk átáll anya üzemmódba, vagyis baba üzemmódba. Napunk java részében a gyerekünkkel beszélgetünk, aminek a témái még ha néhanapján komolyra is sikerednek mert épp vele osztod meg a legnagyobb problémáid, leginkább mesékre, mondókákra, babaproblémákra szűkülnek le. Persze ez így van helyén, de amikor észreveszed, hogy sokszor a gyerekdalokat dúdolod még magadnak is, vagy elfelejtesz alapvető szavakat, főleg egy-egy húzósabb nap/hét után akkor elgondolkozol, hogy te jó ég mikor jutottál idáig és van-e még visszaút. 

Sokszor érzem -annak ellenére, hogy próbálok a lehető legtöbbet könyvekbe merülni, és az agyamat dolgoztatni- , hogy kicsit mintha butulnék, mintha mindent elfelejtenék. Pedig dolgozok is, nem vontam ki magam teljesen a forgalomból. 

Mit lehet tenni azon felül, hogy dolgozik az ember, hogy olvas, vagy mint például én is mint sok más anya próbálja kiírni magából a lelki dolgokat, vagy csak egy hétköznapi semmiséget, ami számunkra mégis nagy dolog.

Néha annyira lemerülök agyilag, hogy egyszerűen elfelejtek például főzni- volt rá példa, hogy Dávid megkérdezte mit visz holnap ebédre, és akkor kaptam a fejemhez, hogy te jó ég még főzni akartam!

Előfordul, hogy képtelen vagyok visszaemlékezni , hogyan is telt a napunk Dorkával. Az pedig szinte alap, hogy mire egyik szobából elindulok a másikba valamiért szinte biztosan elfelejtem miért is mentem be, vagy hogy a telefonom keresem miközben épp azt nyomkodom, vagy miközben Dorka néz éppen mesét rajta. Akadnak olyan percek, amikor mintha teljesen más világban lennék, mintha a jelen pillanatban ott sem lennék, mintha kívülről szemlélném magam.

A Big Bang Theory-ban tegnap épp erről volt szó, amikor is az anyuka szakkönyveket kezdett el olvasni esti meseként a gyerekeknek, mert elméletileg ilyenkor az agy befogadóképessége könnyebb, s azt az egész napos gügyögés mellett próbálja egyensúlyban tartani annak működését. 

Ezeket tapasztalva már látom, nem hiába kínál sok tanfolyam Gyes-en lévő anyukáknak kedvezményt a tanfolyamok árából, mert ugyan mindennap valami újra tanítod a gyereked, de te nem tanulsz újat- sokszor még a híreket sincs időd elolvasni - ezért a kiút ebből a nagy tudatlanságból a tanulás, vagy a visszatérés a munkába. 

Nos nem valószínű, hogy ezentúl az esti mese valami fizikai, vagy matematikai törvényekről fog szólni, ugyanis ekkor már végképp agyilag zokni vagyok és sokszor azt sem tudom fiú vagy lány, szóval légyszi írjátok meg nekem ti hogyan maradtok agyban aktívak. Mert nyugtassatok meg, hogy nemcsak én küzdök ezzel a problémával - mert ha igen, akkor az időm beosztását nagyon, nagyon át kell alakítanom. 

Persze lehet már az is elég lenne, ha nem kellene hajnalban kelni, és késő feküdni, és a köztes idő között jó esetben csak 1, rossz esetben akár 4-5-6-7 alkalommal felkelni a gyerek nyöszörgésére, sírására. Ha a gyerekeknek csak jó napjaik lennének, nem kellene hisztirohamokat kezelni, vagy mindig egészségesek lennének, a fogaik pedig fájdalommentesen kibújnának. Ha nem a Kerek mesére, vagy Bogyó és Babócára kábulnának, hanem a National Geographicra. 

Az is elképzelhető, hogy ez direkt így van kitalálva, hogy könnyen "leépüljön" az agyunk, még a végén megesne, hogy tényleg a Pitagorasz tételt kezdenénk el tanítani a gyerekeknek a Boci, boci tarka helyett. 

Read More

10+2 dolog, ami mindig boldoggá tesz

Az utóbbi hetekben nem voltam túl jó passzban, több dolog volt aminek a hatása rányomta a rosszkedvet a lelkemre- többek között az is, hogy a videóim nem voltak tökéletes minőségűek. Azt hiszem ez volt a már egy ideje felgyülemlett feszültség tetőpontja, ezért elmenekültem a videózás és az írás elől - helyette belemerültem a könyvekbe és a varrásba. 

Ha kudarc ér sajnos nehezen viselem, és nem állok fel egyik percről a másikra, azonban az írás és újabban a videók készítése is örömet szerzett, ezért úgy véltem ideje összeszedni magam és folytatni, újra életet lehelni saját magamba.

Nem is értem, miért vagyok ilyen, hogy egy olyan kedvteléssel hagyok fel, holmi csalódás és hiba miatt, ami egyébként széppé tudja tenni egy napom. Elgondolkozva ezen megpróbáltam összegyűjteni azokat a dolgokat, amik boldoggá tesznek, mik azok a dolgok, amik kihúznak a pöcegödörből egy-egy félresikerült nap után.

1; Dorka

Talán közhelyes, de ez így van. Ő az aki mindig, minden körülmény között képes lesz nekem örömet okozni, és én is neki. Akármilyen rossz kedvem ő képes megnevettetni egy- egy kedves szavával, a mosolyával, az ölelésével. Pont ezek miatt nem engedhetem meg magamnak az önsajnálatot, mert neki arra van szüksége, hogy kiegyensúlyozott legyek.

2, Kávé

Egy forró cappuccino/ tejeskávé , amit békésen elkortyolhatok egy jó könyv vagy videó mellett. Próbálok odafigyelni erre, hogy tényleg nyugodtan fogyasszam el, és csendben, békésen egyedül. A hajnali kávénál az esetek 95%-ban sikerül is. Mi a helyzet napközben? Általában 1-2 órával később kezdem el keresni hol is tettem le a teli bögrémet, bár most hogy Dorka nagyobb egy-egy békés játék mellett is sikerül, vagy egyszerűen tényleg csak félrevonulok és bízom benne, hogy kihasználja az Énidejét :)

3; Zene

Anyaként leginkább a zenei repertoárunkat Halász Judit, Tompeti, a Kerek mesék és egyéb mondókák teszik ki. Néha azon kapom magam, hogy egyedül is gyerekmondókákat vagy dalokat éneklek. A zene a gyermektelen életem előtt is fontos volt. akkor is felvidított, de most a sok gyerekdal után különösen frissítő. Reggelente szeretem a rádiót hallgatni, de ez Dorkát sokszor zavarja, így néhány dalt próbálok a Dorka mondókái közé csempészni. 

4. Könyvek

Szerintem ha nap minden percében olvashatnék sem lenne elegendő időm arra, hogy az összes könyvvel végezzek, ami a listámon szerepel. Napközben a Dorkával való játék közben is lopok mindig néhány percet a saját könyveimre, azonban az igazi olvasás a nap legvégére marad, amikor már csak lámpafénynél van lehetőségem olvasni, amit nem szeretek és nem is bírok. Dorkának olvasok meséket, és mondókázunk, de egy 1,5 évessel az olvasás határozottan nagy kihívást jelent. Ha tetszik neki egy szó amit hall, azt percekig ismétli, vagy ha egyképest lát meg, többször vissza kell lapozni, ám előfordul, hogy érdeklődve hallgatja és csak bekuckózik az ölembe.

5; A rend, ami mindössze 3 percig tart

Szeretem a délutáni alvásidőt, az estéket vagy a takarítás befejezte utáni néhány percet, amikor nem akarok elesni egy játékban sem, az asztal tiszta- gyurma, és morzsamentes. Ilyenkor még az illatok is mások a lakásban. 

6; Kutya

Amióta Pestre költöztem hiányolnom kellett Pannát, hétvégeken láttam és élveztem a szeretetét, amióta pedig Ő nincs, és ritkán járunk haza, nem jutok gyakran kutyapuszihoz, ezért már csak az is boldoggá tesz ha csodálom a gazdikat amint büszkén sétálnak a réten velük.  

7; Hajnali csend

Tulajdonképpen egész nap egyedül vagyok Dorkával, tehát mégsem vagyok egyedül, hiszen együtt vagyunk. Délután 6 körül hazaér Dávid, amikor kicsit lefoglalja Dorkát, gyorsan összerámolok ha éppen addig még nem sikerült, majd vagy elmegy edzeni, én pedig rendezem Dorkát, és mire az esti lefektetés utáni játékok rendszerezése, tusolás, házimunka befejeztével ismét egyedül lehetnék nyugodtan a gondolataimmal haza is ér Dávid. Amikor edzés nélküli napjai vannak akkor pedig vagy együtt ütjük el az időt, Dorka lefektetése után pedig vagy sorozatot nézünk, vagy egy filmet próbálunk megnézni- inkább csak ő mert én mindig bealszok. 

Tehát tulajdonképpen akkor vagyok úgy igazán egyedül, és tudom élvezni a csendet, a saját gondolataimat amikor hajnalban beindul a napom. A hajnal változó, legtöbbször munkával telik, de van hogy a rendszer keresztbe húzza a számításaimat és olyankor olvasok, youtube videókat nézek.

8; Írni, ötleteket gyűjteni

Olyan vagyok, aki nem mondja ki azonnal hangosan azokat a dolgokat, amik bántják, s tudom ez borzasztó rossz szokás/tulajdonság, és csak nekem rosszabb de ezzel nem tudok mit tenni. Sokáig gyűlik, gyűlik és amikor nagyon tele vagyok akkor borul a bili. Ilyenkor következik be az, mint például most, hogy nem írtam, nem videóztam a hibák miatt,  úgy gondoltam akkor nem is kell ez nekem. Ám rájövök, hogy de igen, mert én így adom ki magamból a gondolatokat, akár a feszültséget, akár a vidámságot. 

9;Rúdtánc

Ha lenne itthon egy rúd, ami tervbe volt de nagyon drága, akkor végtelenül boldog, plusz erős lennék már, de nincs. Amióta Dunakeszin lakunk itt egy alkalommal voltam rúdtáncon, de annyira nem jött be ez a stúdió, és hosszabb kihagyás után most hétfőn voltam ismét- hihetetlenül feltöltött. Tényleg nagyon hiányzott, és rengeteg rossz energiát sikerült kiadnom vele. Megkönnyebbülten és felszabadultan távoztam az óráról. Bármilyen körülményes is bejutni Pestre Dorkával ez a jó idővel változni fog, minden hétre, vagy legalább 2 hetente beiktatok egy magánórát majd.

10; Varrás

Szívesen ülök a varrógép elé, bár hogy őszinte legyek a szabás miatt fordul elő az, hogy nehezen veszem rá magam egy-egy újabb alkotás elkészítésére, de ha ezzel megvagyok, örömmel kezdem a varrást és izgulok, hogy helyesen mértem-e, hogy valóban jól varrom-e. Előfordul, hogy vissza kell bontanom, vagy teljesen elölről kell kezdenem, de amikor készen van és felpróbáljuk, az csodás. Tudni, hogy ezt te varrtad, ilyen csak neked van :)

+1; Csak úgy ülni és nem törődni semmivel

Vannak napok, amikor annyira eleged van mindenből, hogy egyszerűen nem érdekel ha nincs elmosogatva, ha a káosz átvette az irányítást a lakásban, vagy ha nem főztél, vagy semmit nem tudtál aznap érdemben csinálni. Mint írtam szeretem a rendet, és a tisztaságot, de van az a pont, amikor el tudom engedni az előttem csúcsosodó feladatokat.

+2; Nagyot sétálni a friss levegőn. 

Néha elég annyi, hogy kimenj sétálj egyet, még akkor is ha a házból kilépve még lehajtott fejjel vágsz neki a sétának. Talán útközben találkozol valakivel aki rád mosolyog, esetleg látsz egy szép virágot, egy pillangót , egy kismadarat és máris mosolyogva térsz majd haza. 

Nekem ezek segítségével sikerült összekaparnom magam, Nektek mik válnak be? Mik okoznak igazán örömet, amik vissza visszazökkentenek a mindennapokba.

További szép napot kívánok Nektek!

Read More

Maradék anyagok újrahasznosítása

Régen írtam már varrásról, aminek roppant egyszerű a magyarázata - nem varrtam.

Legutóbb Mikulásra készítettem a csomagokat, azelőtt pedig Dorka takarójába kezdtem bele. A takarónál az egyik babaruha applikálása nem lett túl szép és elvette a kedvem magától a takaró befejezésétől is, és  a varrástól is, plusz ugye közbeszólt a költözés is.

Az új lakásban sajnos a varrógépemnek nincs állandó helye, ezért is nehezebb a varrás, mert macerás mindig elővenni, elrakni, az anyagok és egyéb varrókellékek dobozokban vannak, vagy Dorka által szétpakolva  lakás különböző részein. Ezeket ugye állandóan pakolom, így például szabás helyett ezzel megy el az alvásideje. 

No de csak sikerült rávennem magam, és megvarrtam az indián sátrát, amiről videót is láthattok a youtube csatornán ( most épp nem elérhető a videó - de hamarosan az lesz. A babatakaróját is újra folytatom - bár ez még mindig lassan készül. Kapott nemrégiben néhány játékedényt, mert folyton a rendes edényekkel, fakanalakkal és fűszerekkel "főzött", ezért Pinteresten szétnéztem miket lehetne varrni - gyümölcs, tojás, sajt, keksz, zöldségek- egyszóval minden amit sütni, főzni lehet, Nagyon sok anyag gyűlt össze a rendelésekkel, plusz rengetek foltos ruhája van neki és nekem is, amik szintén a helyet foglalják és most ezeknél kapóra jött, hogy nem váltam meg tőlük korábban. 

Varrás nélkül, sárga filcből sajt készült, tükörtojás egy régi fehér felsőből és Dorka egy sárga foltos nyári kinőtt felsőjéből, amit vlies-el béleltem, hogy ne legyen totál lapos. Először a sárga részt varrtam az egyik fehér oldalhoz, majd színt színnel összevarrtam a fehér köröket és hagytam pici rést a vlies-nek, aztán kívülről körbevarrtam az egészet.

                    

 

                    

 

A répák új anyagból készültek, mert nem volt zöld és narancs színű kiszortírozott ruhám. Háromszögeket vágtam ki az anyagból, aminek a teteje nem egyenes hanem picikét domború, és két zöld levelet vágtam ki filcből. Először magát a répát varrtam össze, majd kifordítottam és kitömtem ezt is vlies-el ( de más tömőanyag is megfelel , nekem ez volt kéznél ), aztán a leveleket picit odaöltöttem géppel a narancs részhez , végül pedig elegyengettem az anyagot és kézzel összeöltöttem. 

                    

 

S ami varrás nélkül állt elő, az a sajt volt. Mindössze egy kisolló és sárga filc kellett hozzá, amibe lyukakat vágtam.

Egyelőre ennyi "étel" készült nálunk, amint lesz időm és energiám fogok még varrni. 

Tesómnak készült nemrégiben egy sál, ami hosszúnak bizonyult, így picit lecsíptünk a végéből. Nem volt olyan egetverően nagy felesleg, de határozottan látszott, hogy ez nem kidobásra vár, valamit még készíteni kell belőle. Először egy sapkára gondoltam, aztán úgy véltem lesz elég tavaszi tökfedője Dorkának így egy csősálat varrtam belőle.

Mivel ez a sál vége volt és már a kész sálból lett levágva, így ki kellett bontanom a varrást - amit nagyon nem szeretek, majd ezután hajtottam félbe, így elég vastag lett. Végül a sál két végét most kézzel öltöttem össze.

Ha van valami jó ötletetek maradékok felhasználására szívesen fogadom a tippeket, mert nagyon sok maradékom van, amik egy nagy doboznak árválkodnak.

Read More