Amióta Anya vagyok néha hiányzik pár dolog...

Amikor gyerekre vágysz nem is gondolod, ( vagyis gondolod és tudod ) de mégsem tudatosul úgy igazán mennyire meg is változik az életed. Minden fenekestül felfordul, már nem te leszel az első, és ami még lényegesebb már soha nem leszel egyedül. Amikor gyerek nélkül lépsz ki a ház ajtaján máris hiányérzeted van és egész idő alatt azon kattogsz mit csinál, és bármennyire is élvezed az Énidőt teljesen nem tudsz kikapcsolni. Végül pedig amilyen gyorsan léptél le otthonról ugyanolyan sebességgel szaladsz is haza.

Szóval a gyerekeddel tulajdonképpen kiegészülsz , és a szeparációs szorongással talán nem csak neki, de neked is rá kell jönnöd, hogy nem vagytok egyek. 

Furcsán vagyunk összerakva, mert a másik oldalról pedig sok minden hiányzik a Dorka előtti életemből. Hiányzik, de mégsem. Olyan ez, mint amikor megőrülsz egy szelet csokiért, de nincs otthon, és mire elmész a boltba és veszel egyet már nem is esik olyan jól.

Legalábbis én így vagyok vele. 

1; - Hétvégék

Ha valaki anya lesz a hétvégéknek búcsút inthet. Nincs különbség hétköznap és hétvége között, a műszak ugyanúgy 0-24-es. Sosem voltam egy hétalvó , de voltak hetek amik után jól esett fél 9-9ig lustálkodni és nem kellett még azzal foglalkozni, hogy  főznöm kell, vagy ébredés után 7 perccel már romokban hever majd a lakás. Most hogy már nagyobb, és hajnalban mindig közénk kerül hétvégeken még tudom marasztalni egy kis szundira, bújásra, így nem kell hogy az én szemem is olyan gyorsasággal pattanjon ki mint az övé. Komolyan nem tudom honnan nyerik az energiát ezek az apróságok, de például Dorka szeme sokszor még nyitva sincs pedig már ül és magyaráz. ( szoktunk is agyalni Dáviddal vajon mennyit van ébren Dorka amiből mi kipurcanva semmit nem észlelünk )

2; - Átaludni az éjszakát

Azt mondják egyszer eljön majd ez az idő is. Hallottam már városi legendákat miszerint vannak babák akik akár 3 hós koruktól átalusszák az éjszakát, az ő anyukájuk tudhat valamit. Nálunk volt pár nap amikor Dorka nem ébredt éjjel, csak hajnalban, viszont a biológiai órám már annyira ráállt az ébredésre, hogy én akkor is éber voltam és vártam mikor kezd el forgolódni, de semmi. Emiatt  én többet voltam ébren és csak fáradtabb lettem, szóval nem tudom örüljek-e vagy nem hogy még mindig eszik éjszaka.

3; - Nyugodtan enni

Na még mit nem?! Evésben mindig Dorka az első. Mindig ő kap először enni, mert folyton éhen akar halni. Van, hogy próbálok együtt enni vele - ha kanalazósat eszik még sikerül is, de amikor olyan ételt eszik, amit picire kell neki tördelnem akkor esélytelen. Gyakorlatilag olyan sebességgel tunkolja magába a falatokat, hogy nem tudok elég gyors lenni, hogy sose fogyjon el. 

Az utóbbi időben egyedül szeret enni, ami azt jelenti, hogy a lábujjától a feje búbjáig található a gyereken ételmaradék, beleértve az etetőszéket, a szék alatti padlót, a cumisüveget, a cumit. Miután őt lesikáltam és feltakarítottam már jó hideg az én tányérom.

Amikor alszik és nélküle eszünk, akkor pedig én sietek, mert kismillió dolgom van, vagy éppen az evést hagyom utoljára és mire mindennel végzek felébred, így marad ismét a közös falatozás ( akkor is ha nem éhes, de pár falatot muszáj kikuncsorognia ). Vagy ehetnék egyedül, mert esze ágában sincs kuncsorogni, de akkor éppen azért jön a ruhám ráncigálni mert meglepetést hoz a pelenkájában amitől persze rögtön szabadulni akar. Vagy éppen olyan helyen téblából ahol nem volna szabad és hangos visításba kezd , mert beszorult az asztal alá. Jó esetben csak ki kell menteni, rosszabb esetben a visítás hallatán a csend értékelése közben úgy megijedek, hogy kiesik a kanál is a kezemből és a földön ételmaradék hever - helló takarítás.

4; - Csak úgy elindulni valahova

Amikor Dorkával indulok akár csak a közértbe, akár valami babás programra, tényleg bárhová elég körülményes a készülődés. Egyrészt magamnak varázsoljak olyan fejet amivel utcára lehet menni, öltöztessen fel a gyereket, ellenőrizzem a pelust, tegyek be váltóruhát, ételt, innivalót, cumit, játékot. Persze az utolsó pillanatban amikor menetre készen állunk vagy szükség van egy újabb peluscserére, vagy valamit elfelejtettem berakni, vagy csak nem bír magával a gyerek mert már unja a készülődést. Nyáron még oké is volt, de ebben a szutyok idődben kész tortúra bárhova is elindulni.

Nem könnyebb az sem, amikor nélküle megyek el, mert akkor is ki kell készítenem a kajcsiját és kiadni az instrukciókat, a lakást összerámolni, hogy csak egy kisebb káoszba és ne egy bombával sújtott lakásba érjek haza.

5; - Magassarkút hordani

Még nagyon nagyon régen, lánykoromban rengeteg cipőm volt, rengeteg magassarkúm, aztán vissza vettem a cipőmániából és a magassarkú cipőket is, vagy lapos, vagy lényegesen alacsonyabb sarkú lábbelikre cseréltem kényelmi szempontok miatt. Szóval nem állítom, hogy a terhesség előtt nem tudtam létezni magassarkú nélkül és ezért hiányzik, de néha jó felvenni a régi kényelmes csinos cipőket. Volt már hogy felvettem, de annyira elszoktam tőle, hogy már annyira nem is érzem magam jól benne. 

Valamelyik nap láttam egy hordozót reklámozó fotósorozatot, ahol magassarkúban, szoknyában, hosszú kabátban, kalapban mosolyogtak az anyukák mintha kifutón szaladgálnának. Akkor azt gondoltam igen hordozni jó. Én is hordozok és imádom. De most komolyan magassarkúban és kalapban? Ki az aki így hordoz? Kit próbálnak megnyerni ezzel? Megnézném ezt a magassarkús anyukát hátitáskával a hátán ( mert ugye az sem volt rajtuk, végülis a gyereknek nem kell pelus, popsitörlő, cumisüveg, játék ésatöbbi ) , és mindkét kezében szatyorral plusz egy 7kilós gyerekkel még elől, vagy egy 10 kilóssal már hátul hordozva kutyagolni egy- egy baba-mama program után.

Igaz ez a babakocsira is. Persze azt csak toljuk, és van kosara is, lehet hova pakolni. Igen,  ebben csak az a szép amikor a gyerek úgy gondolja beveri a sírást a kimerítő program után és már sehogy sem kényelmes neki a kocsiban és csak ölben nyugszik meg. Ha csak pár méterig cipeljük is, felemelő érzés tűsarkúban babakocsit tolni és a gyereket is cipelni, plusz figyelni hogy ne törd ki a bokád. 

6; - Magán szféra

A szüléssel egy időben elfelejtheted ezt a kifejezést. A szülés kapcsán nyilván mindenki tudja, hogy ott aztán nincs magánszféra, de tulajdonképpen pont nem érdekel sem téged, sem a szülésznőt, sem az orvost, sem egyéb ott sertepertélő dolgozót. A kórházban a szoptatás ideje alatt már az összes szobatársad, nővér, ügyeletes orvos látja a melled, végül hazaérsz és úgy gondolod visszakapod ezt a kis szeletet, ami legalább a sajátod, de tévedsz. Már akár bébiként hordozva magaddal viszed a wc-re a csemetét, vagy babahintaszékbe teszed a fürdőkád mellé amíg fürdesz, hogy énekelj neki, mert nagyon nyűgös. Később pedig amikor már kúszik-mászik, vagy éppen megy azt hiszed végre elérte azt a kort, hogy pár percre egyedül hagyhatod, ám ő ekkor nem akar nélküled lenni, és szó szerint rád töri a fürdőajtót mit sem törődve azzal mit csinálsz odabent. Tulajdonképpen én már be sem zárom az ajtót, mégis hatalmas vigyorral kukucskál befelé és üzeni, helló Anya megtaláltalak!

Hétköznapi apróságok ezek , lényegében semmiségek, főleg mert másképp már el sem tudnám képzelni az életemet. 

Read More

Időmenedzsment

Már ez lesz a negyedik hét, hogy ismét dolgozok és azt hiszem már határozottan kijelenthetem, hogy egyáltalán nem vállalkoztam könnyű feladatra. Az elmúlt három hétben egyre kevésbé voltam képes hajnalban felkelni, sőt múlt héten,csütörtök és pénteken már képtelen voltam , ugyanis csak 3/4 6 kor sikerült kikászálódnom az ágyból. Annyi szerencsém volt, hogy Dorka mindkét nap viszonylag sokáig aludt így addig behoztam a lemaradásom. 

Úgy gondoltam a napi 3 kávé, és a 6 óra alvás + Dorka altatása közben pár perc szundi bőven elég midnenre, azonban ez nem így van. Ráadásul nem is jut időm mindenre. Más anyuka komolyan nem tudom, hogy csinálja. 

Szóval mi is teszi ki a napom? 

Elsősorban nyilván Bogyófej, aztán a munka. Ezek után a mosogatás, a lakás egyben tartása ( inkább kevesebb mint több sikerrel) , amiben nagyon bosszantó, hogy az állandó takarításnak és pakolásnak nincs látszata ( pedig emiatt hanyagolom a saját kedvteléseim- olvasás , varrás ). Rengeteg időmet elveszi a Dorkának való ételkészítés és az ezzel járó konyha összerámolása, a sok mosásból keletkező vasalnivalóhegyek. Az pedig , hogy itthon tiptop legyek hát nagy álom. Más anyukák mindig fittek és üdék, smink van rajtuk, a hajuk jól fésült .... az enyém legtöbbször lófarokban ( mert egyébként Dorka abba kapaszkodik és hullik is ) és a legelső ruhát veszel fel a játszótérre amit a szekrényben találok.

Nem könnyíti meg a dolgom Dorka sem, mert erősen tombol az Anya időszak, és vannak ugyan órák, amikor teljesen jól érzi magát nélkül, de vannak olyan napszakok, amikor egyszerűen ott kell ülnöm mellette, hogy amikor ő úgy érzi oda kell bújnia hozzám kartávolságban legyek. Az, hogy egyedül pisiljek például szinte kivitelezhetetlen. Vagy rám töri az ajtót, vagy az ajtó előtt vár és mint egy kiskutya siránkozik. 

Valahogyan viszont kezelnem kell ezt a "nincsidőmsemmirerendesen" szituációt, ami számomra borzasztó nehéz, de tényleg. 

A lakásban való rend számomra mindig első volt. Amióta Dorka kúszik-mászik ettől már sikerült eltekintenem, hiszen nem tudom minden percben a helyükre pakolni a játékokat- és felesleges is , hiszen 10 mp múlva már úgysem ott lennének.

Az is nagy luxusnak számít ha akár egy oldalt is olvasni tudok, úgy hogy ne szaladnék be a szobába, mert éppen azt hiszem felsírt, vagy már mocorogni hallom - ha pedig ébren van, és úgy ülök le valósággal lehetetlen, mert érdekli mit olvasok és ő is olvasni szeretne. 

A főzés az utóbbi időben mindig estére maradt, a takarítást napközben megoldottam vele. Végül az, hogy nézzek ki valahogy szintén estére maradt,

Nos amióta dolgozok alapból van pár óra ami nem teljesen rá van szentelve, így a többit próbálom minőségi idővé varázsolni, ami nem teher, mert már többször írtam elsősorban Anya vagyok. Ami viszont baj, hogy ez a sok teendőm, így mind- mind estére tolódik ki, amin időnként nagyon be tudok feszülni és ilyenkor mindent egyszerre szeretnék megcsinálni, ami miatt még idegesebb leszek....ekkor előbújik belőlem a türelmetlen Anya, amitől ő is türelmetlenebb, nyűgösebb lesz...szóval ez egy ördögi kör ilyenkor. 

Épp ezért az első és legfontosabb az volt, hogy magamat le tudjam ilyenkor nyugtatni, és akkor ő is megnyugszik. Hogy történik a megnyugvás? Egyszerűen ráeszmélek, hogy Ő az első, és szimplán leülök a rumli közepére, hiszen neki úgyis mindegy, rám van szüksége a többi dolog nem érdekli, a mosatlan edények pedig meg fognak várni.

Na jó így azért ez túl egyszerű és egyúttal túl zűrzavaros is lenne, ezért rájöttem, hogy sokkal jobban haladok ha mindent lépésről lépésre teljesítek. Minden reggel kitűzök egy célt, hogy mi az amit aznap mindenképp meg szeretnék csinálni, és mi a második, harmadik tevékenység ami fontos, a többi pedig aznapra el van felejtve. Tehát ha ma teszem fel főznöm kell, akkor az lesz az első, hogy az ebéd kész legyen, de nem fogok bosszankodni azon, hogy nincs felmosva, vagy hogy nem tudok olvasni, vagy tornázni. 

Az én esetemben tényleg azt kellett megtanulnom kezelni, hogy nem tudok mindent egyszerre megcsinálni, nincs annyi időm és energiám. Akinek mégis sikerül, ráadásul nem egy, hanem több gyerek mellett, hát le a kalappal- és persze várom a tippeket, hogyan is csinálják, árulják el mit csinálok rosszul, hogyan lehetek energikusabb?

Read More

Újra napirenden a munka

Amikor még csak ábránd volt a gyerektéma, a terv az volt, hogy ameddig csak lehet itthon leszek, gyorsan szülöm a második porontyot, az pedig hogy visszamenjek dolgozni csak a nagyon távoli jövő zenéje. 

Amikor terhes lettem is még ez volt a terv. Már akkor is itthonról dolgoztam, mert veszélyeztetett terhes voltam, s az volt az eredeti felállás, hogy június-júliusig dolgozom. Aztán csak halogattuk, lett belőle augusztus, majd szeptember. Végül a szeptember utolsó 2 hete már szabadságként telt, de így szeptember utolsó napja volt a szülés előtti utolsó munkanapom. Szó szerint. Mert éjjel már elfolyt a magzatvíz.

Az első néhány nehéz hónap után azért sikerült fellélegezni, és visszatérni az életbe, kicsit a saját igényekre is odafigyelni, és nem mintha annyira hiányzott volna a munka, de mégis felötlött a gondolat. hogy mi lenne ha? Hiszen nem én lennék az első anya aki korábban visszatér a munkához, és mivel itthonról dolgozhatok tulajdonképpen még könnyebb az egész. Persze biztosan sokan elítélnek érte, mert egy anya igenis legyen a gyerekével otthon, de én itthon vagyok vele, és az ő igényei az elsők, s nyilván ha nem fog menni nem fogom csinálni. Tudom, hogy az első évei a meghatározóak, de én itt vagyok vele, próbálom az időm úgy beosztani, hogy a  munkavégzésből ő a lehető legkevesebb érzékeljen most még.

Ahogy a kilépést, a visszatérést is halogattam, főleg mert Dorka igényei folyamatosan változnak, nehéz volt megjósolni mikor jön el a szeparációs időszak pontosan, vagy mikor fog fogzani, vagy mikor csökken a napközbeni alvásainak a száma. Végül augusztus közepe lett a augusztus 14-e lett a végső dátum, és az első nap után azt hittem, ez az minden flottul ment menni fog ez. Igen, de jött a másnap, amikor egy igazi hisztis kisördög bújt az én egyébként tündéri kislányomba, és hát feladta a leckét, megmutatta, hogy lesznek ám nehezebb napjaink is. A szeparációs szorongás egyébként éppen körülbelül 2-3 hete tombol, és még egy foga sincs, szóval ezek a fájdalmas napok is hátra vannak még. 

Azzal hogy dolgozom egyébként nem lett kevesebb időm. Körülbelül 11-ig vagyok gépközelben ( jó mondjuk hajnalban kezdek, mert így a feladatok egy részét javarészt meg tudom csinálni mire Cucika felébred, és utána tudok rá időt szentelni, majd visszatérni a munkához amíg ő egyedül játszik. Amikor ébren van nyilván lassabban haladok, egyértelmű, hogy nem tudnék egyébként sem fix 4 órát egyben a gép előtt ülni tőle, másrészt ha tudnék se dolgoznék így, hiszen elsősorban az Ő anyukája vagyok, övé az időm. Jó talán annyival kevesebb az időm, hogy amióta belekezdtem a munkába nem varrtam...de az itthoni dolgokkal nem állok rosszabbul, mint a visszatérés előtt. 

Mindennap hajnalban kelek ( 5-fél 6 ), és este 11 után fekszek ebben az új felállásban, de mégsem vagyok olyan mértékben elfáradva mint gondoltam, hogy leszek. ( oké bevallom azért vártam a hétvégét, és általában úgy alszok el, hogy arra sem emlékszem, hogy bementem lefeküdni, de amíg ébren vagyok bírom ).

Az "első" hétvégémen sikerült Dorkának a pelenkájából kicsurgatni a pisit így azzal kezdtem, hogy ágyneműt és matracot mostam, ja és persze már ébren volt 6 körül. Így már kora reggel búcsút is intettem a hétvégének. A vasárnapot már lazára vettem azért, mert tényleg rám fért egy kis délutáni szundi, és egy kis sorozatnézés, amit a vasalnivaló bánt, de az úgyis megvár.

A mai nap a múlt hét keddhez hasonlóan ismét borzasztó sírósan telt, minden csak velem, csak rajtam, csak mellettem játszva volt jó ( feltételezve ha jó volt valami, mert bőven kijutott a hisztiből is ), ezért ma a munkaidő vége felé a körülbelül még 15 perces munkámat, egy óra leforgása alatt képtelen voltam befejezni, muszáj voltam megkérni a kolleganőt, hogy fejezze be, mert egyszerűen nem tudok mozdulni. 

Olyan jó volna tudni ilyenkor mi történik vele, egy-egy alvás belebújik-e a kisördög, vagy csak ennyire érzékeny lenne az időre, vagy a csuda tudja mire. 

Összességében teljesen belefér ez a heti 20 óra a napirendünkbe, és ahogy nő Dorka bízom benne, hogy egyre könnyebb is lesz. Egyrészt mert megszokja ezt a ritmust, másrészt mert már most is sokáig le tudja magát foglalni, és mert elmúlik az "anyába vissza bújok " időszak.

Örülök, hogy ilyen formában dolgozhatok, mert ugyan nem úgy vagyok emberek között mintha bejárnék, de mégis kicsit kizökkent és belecsöppenek a "való" életbe. 

Read More