Amióta Anya vagyok néha hiányzik pár dolog...

Amikor gyerekre vágysz nem is gondolod, ( vagyis gondolod és tudod ) de mégsem tudatosul úgy igazán mennyire meg is változik az életed. Minden fenekestül felfordul, már nem te leszel az első, és ami még lényegesebb már soha nem leszel egyedül. Amikor gyerek nélkül lépsz ki a ház ajtaján máris hiányérzeted van és egész idő alatt azon kattogsz mit csinál, és bármennyire is élvezed az Énidőt teljesen nem tudsz kikapcsolni. Végül pedig amilyen gyorsan léptél le otthonról ugyanolyan sebességgel szaladsz is haza.

Szóval a gyerekeddel tulajdonképpen kiegészülsz , és a szeparációs szorongással talán nem csak neki, de neked is rá kell jönnöd, hogy nem vagytok egyek. 

Furcsán vagyunk összerakva, mert a másik oldalról pedig sok minden hiányzik a Dorka előtti életemből. Hiányzik, de mégsem. Olyan ez, mint amikor megőrülsz egy szelet csokiért, de nincs otthon, és mire elmész a boltba és veszel egyet már nem is esik olyan jól.

Legalábbis én így vagyok vele. 

1; - Hétvégék

Ha valaki anya lesz a hétvégéknek búcsút inthet. Nincs különbség hétköznap és hétvége között, a műszak ugyanúgy 0-24-es. Sosem voltam egy hétalvó , de voltak hetek amik után jól esett fél 9-9ig lustálkodni és nem kellett még azzal foglalkozni, hogy  főznöm kell, vagy ébredés után 7 perccel már romokban hever majd a lakás. Most hogy már nagyobb, és hajnalban mindig közénk kerül hétvégeken még tudom marasztalni egy kis szundira, bújásra, így nem kell hogy az én szemem is olyan gyorsasággal pattanjon ki mint az övé. Komolyan nem tudom honnan nyerik az energiát ezek az apróságok, de például Dorka szeme sokszor még nyitva sincs pedig már ül és magyaráz. ( szoktunk is agyalni Dáviddal vajon mennyit van ébren Dorka amiből mi kipurcanva semmit nem észlelünk )

2; - Átaludni az éjszakát

Azt mondják egyszer eljön majd ez az idő is. Hallottam már városi legendákat miszerint vannak babák akik akár 3 hós koruktól átalusszák az éjszakát, az ő anyukájuk tudhat valamit. Nálunk volt pár nap amikor Dorka nem ébredt éjjel, csak hajnalban, viszont a biológiai órám már annyira ráállt az ébredésre, hogy én akkor is éber voltam és vártam mikor kezd el forgolódni, de semmi. Emiatt  én többet voltam ébren és csak fáradtabb lettem, szóval nem tudom örüljek-e vagy nem hogy még mindig eszik éjszaka.

3; - Nyugodtan enni

Na még mit nem?! Evésben mindig Dorka az első. Mindig ő kap először enni, mert folyton éhen akar halni. Van, hogy próbálok együtt enni vele - ha kanalazósat eszik még sikerül is, de amikor olyan ételt eszik, amit picire kell neki tördelnem akkor esélytelen. Gyakorlatilag olyan sebességgel tunkolja magába a falatokat, hogy nem tudok elég gyors lenni, hogy sose fogyjon el. 

Az utóbbi időben egyedül szeret enni, ami azt jelenti, hogy a lábujjától a feje búbjáig található a gyereken ételmaradék, beleértve az etetőszéket, a szék alatti padlót, a cumisüveget, a cumit. Miután őt lesikáltam és feltakarítottam már jó hideg az én tányérom.

Amikor alszik és nélküle eszünk, akkor pedig én sietek, mert kismillió dolgom van, vagy éppen az evést hagyom utoljára és mire mindennel végzek felébred, így marad ismét a közös falatozás ( akkor is ha nem éhes, de pár falatot muszáj kikuncsorognia ). Vagy ehetnék egyedül, mert esze ágában sincs kuncsorogni, de akkor éppen azért jön a ruhám ráncigálni mert meglepetést hoz a pelenkájában amitől persze rögtön szabadulni akar. Vagy éppen olyan helyen téblából ahol nem volna szabad és hangos visításba kezd , mert beszorult az asztal alá. Jó esetben csak ki kell menteni, rosszabb esetben a visítás hallatán a csend értékelése közben úgy megijedek, hogy kiesik a kanál is a kezemből és a földön ételmaradék hever - helló takarítás.

4; - Csak úgy elindulni valahova

Amikor Dorkával indulok akár csak a közértbe, akár valami babás programra, tényleg bárhová elég körülményes a készülődés. Egyrészt magamnak varázsoljak olyan fejet amivel utcára lehet menni, öltöztessen fel a gyereket, ellenőrizzem a pelust, tegyek be váltóruhát, ételt, innivalót, cumit, játékot. Persze az utolsó pillanatban amikor menetre készen állunk vagy szükség van egy újabb peluscserére, vagy valamit elfelejtettem berakni, vagy csak nem bír magával a gyerek mert már unja a készülődést. Nyáron még oké is volt, de ebben a szutyok idődben kész tortúra bárhova is elindulni.

Nem könnyebb az sem, amikor nélküle megyek el, mert akkor is ki kell készítenem a kajcsiját és kiadni az instrukciókat, a lakást összerámolni, hogy csak egy kisebb káoszba és ne egy bombával sújtott lakásba érjek haza.

5; - Magassarkút hordani

Még nagyon nagyon régen, lánykoromban rengeteg cipőm volt, rengeteg magassarkúm, aztán vissza vettem a cipőmániából és a magassarkú cipőket is, vagy lapos, vagy lényegesen alacsonyabb sarkú lábbelikre cseréltem kényelmi szempontok miatt. Szóval nem állítom, hogy a terhesség előtt nem tudtam létezni magassarkú nélkül és ezért hiányzik, de néha jó felvenni a régi kényelmes csinos cipőket. Volt már hogy felvettem, de annyira elszoktam tőle, hogy már annyira nem is érzem magam jól benne. 

Valamelyik nap láttam egy hordozót reklámozó fotósorozatot, ahol magassarkúban, szoknyában, hosszú kabátban, kalapban mosolyogtak az anyukák mintha kifutón szaladgálnának. Akkor azt gondoltam igen hordozni jó. Én is hordozok és imádom. De most komolyan magassarkúban és kalapban? Ki az aki így hordoz? Kit próbálnak megnyerni ezzel? Megnézném ezt a magassarkús anyukát hátitáskával a hátán ( mert ugye az sem volt rajtuk, végülis a gyereknek nem kell pelus, popsitörlő, cumisüveg, játék ésatöbbi ) , és mindkét kezében szatyorral plusz egy 7kilós gyerekkel még elől, vagy egy 10 kilóssal már hátul hordozva kutyagolni egy- egy baba-mama program után.

Igaz ez a babakocsira is. Persze azt csak toljuk, és van kosara is, lehet hova pakolni. Igen,  ebben csak az a szép amikor a gyerek úgy gondolja beveri a sírást a kimerítő program után és már sehogy sem kényelmes neki a kocsiban és csak ölben nyugszik meg. Ha csak pár méterig cipeljük is, felemelő érzés tűsarkúban babakocsit tolni és a gyereket is cipelni, plusz figyelni hogy ne törd ki a bokád. 

6; - Magán szféra

A szüléssel egy időben elfelejtheted ezt a kifejezést. A szülés kapcsán nyilván mindenki tudja, hogy ott aztán nincs magánszféra, de tulajdonképpen pont nem érdekel sem téged, sem a szülésznőt, sem az orvost, sem egyéb ott sertepertélő dolgozót. A kórházban a szoptatás ideje alatt már az összes szobatársad, nővér, ügyeletes orvos látja a melled, végül hazaérsz és úgy gondolod visszakapod ezt a kis szeletet, ami legalább a sajátod, de tévedsz. Már akár bébiként hordozva magaddal viszed a wc-re a csemetét, vagy babahintaszékbe teszed a fürdőkád mellé amíg fürdesz, hogy énekelj neki, mert nagyon nyűgös. Később pedig amikor már kúszik-mászik, vagy éppen megy azt hiszed végre elérte azt a kort, hogy pár percre egyedül hagyhatod, ám ő ekkor nem akar nélküled lenni, és szó szerint rád töri a fürdőajtót mit sem törődve azzal mit csinálsz odabent. Tulajdonképpen én már be sem zárom az ajtót, mégis hatalmas vigyorral kukucskál befelé és üzeni, helló Anya megtaláltalak!

Hétköznapi apróságok ezek , lényegében semmiségek, főleg mert másképp már el sem tudnám képzelni az életemet.